logo
blog single

Újabb sztárcsapat érkezik – visszatér a Lotto Dstny!

Tavaly debütálthatott a Tour de Hongrie mezőnyében a Lotto Dstny, a belga ProTeam pedig azonnal kiváló teljesítményt tett le az asztalra. Idén visszatérnek a Magyar Körversenyre!

A Lotto az egyik legnagyobb múltra visszatekintő profi kerékpárcsapat – még 1985-ben alakult azonos néven, a belga szerencsejáték-vállalat támogatásával. A csapat már ebben az évben részt vehetett a Tour de France-on, azóta pedig összesen 80 háromhetesen és 181 monumentumon vannak túl. 

A Lotto Dstny csapata a 2024-es Tour de Hongrie csapatbemutatóján

Míg háromheteseken Cadel Evans Tour de France-on szerzett második helyei jelentik a rekordot, az egynaposokon kiemelten eredményes a Lotto. Mind az öt monumentumot sikerült már megnyerniük: kétszer a Flandriát, a Lombardiát és a Paris-Roubaix-t, egyszer pedig a Liége-Bastogne-Liége-t és a Milánó-Sanremót. Eközben a csapat mezét számtalan kerékpáros legenda húzhatta már magára – a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány név: Claude Criquielion, Johan Museeuw, Peter van Petegem, Frank Vandenbroucke, Andrei Tchmil, Dzsamolidin Abduzsaparov, Robbie McEwen, Chris Horner, Greg van Avermaet, Philippe Gilbert, André Greipel…

A Lotto Dstny három kevésbé sikeres szezont követően 2023-ban elveszítette WorldTeam státuszát, a ProTeamek mezőnyében ugyanakkor továbbra is kiemelkedő erősségű kerettel rendelkezik, ráadásul idén is automatikus résztvevője a legnagyobb WorldTour-versenyeknek, hála 2023-ban szerzett pontjainak. 

A csapat legnagyobb sztárja a mindössze 22 éves sprintersztár és egynapos specialista Arnaud de Lie, de itt teker többek között az időfutam Európa-bajnok Victor Campenaerts, a „szökéskirály” Thomas de Gendt vagy a Vuelta-szakaszgyőztes Andreas Kron is. A klub emellett nagyban támaszkodik saját akadémiájára, melyről olyan belga tehetségek kerültek ki az elmúlt években, mint Milan Menten, Harm Vanhoucke, Florian Vermeersch vagy Lennert van Eetvelt.

Caleb Ewan (balra) célfotóval maradt alul Dylan Groenewegennel (kék-fehérben) szemben Szentgotthárdon

A belga csapat tavaly debütált a Magyar Körverseny mezőnyében, melyben azonnal remek eredményeket értek el. A klub sztársprintere, a 11 háromhetes szakaszgyőzelemmel büszkélkedő Caleb Ewan Szentgotthárdon rögtön közel járt az elsőséghez, ám végül célfotóval alulmaradt Dylan Groenewegennel és Sam Bennettel szemben. Másnap Keszthelyen is az ausztrál klasszis sprintelhetett, végül hetedikként ért célba. Ewan azóta elhagyta a Lotto Dstny csapatát: 2024-től a Jayco AlUla színeiben kell keresnünk.

Sylvain Moniquet negyedik lett a pécsi befutónál

Az emelkedőkön egy belga tehetség mutathatta meg magát piros-fehér mezben. Sylvain Moniquet a pécsi emelkedőre negyedikként ért fel, másnap pedig a dobogókői kaptatót is jól bírta: több támadással is próbálkozott, az élcsoport egyik leggyorsabbjaként pedig harmadik lett a befutónál. Az összetettben végül ötödikként zárt, mindössze öt másodpercre a dobogótól.

A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor. Az eddig bejelentett csapatok: