logo
blog single

Visszatér a Tour de Hongrie "nosztalgiaválogatottja"

Ezer szállal kötődik a Magyar Kerékpáros Körversenyhez az afrikai gyökerekkel rendelkező svájci ProTeam, a Q36.5 Pro Cycling, mely a rendkívül balszerencsés 2023-as évet követően idén a legjobbakkal szállna harcba a Tour de Hongrie-n.

A hagyományosan európai gyökerű kerékpársport globalizálódásában nélkülözhetetlen szerepet töltött be a 2008-ban MTN Energade Road Team néven alakuló, johannesburgi székhelyű egyesület. A csapat később számtalan néven futott a profi mezőnyben (MTN – Qhubeka, Dimension Data, NTT Pro Cycling, hogy csak néhányat említsünk), a közös vízió ugyanakkor összekötötte őket: a kerékpározás hozzáférhetőségének biztosítása és a sportág népszerűsítése az afrikai kontinensen.

Amanuel Ghebreigzabhier piros trikóban a 2017-es Tour de Hongrie dobogóján

A keret ennek megfelelően az évek során rengeteg afrikai bringást foglalkoztatott, akik közül egyesek a legmagasabb szinten is meghatározó nevekké váltak. Ilyen például a Tour de France-on szakaszt nyerő, a sárga trikót is viselő dél-afrikai Daryl Impey, vagy honfitársa, a négy háromhetesen is a legjobb tízben záró hegyimenő, Louis Meintjes. A csapat 2013-ban vált ProTeammé, 2016-ban pedig WorldTeammé. Tizennégy éves át olyan klasszisok erősítették soraikat, mint Edvald Boasson Hagen, Igor Anton, Tyler Farrar, Gerard Ciolek, Roman Kreuziger, Domenico Pozzovivo, Fabio Aru, vagy épp Mark Cavendish. Utánpótlássoruk 2017-ben a Tour de Hongrie-n is részt vett, ahol az eritreai Amanuel Ghebreigzabhier révén a hegyi trikót is megszerezték, ráadásul a csapatversenyt is megnyerték!

Nicolo Parisini, Damien Howson és Gianluca Brambilla a 2023-as Tour de Hongrie csapatbemutatóján

A dél-afrikai Douglas Ryder vezette alakulat 2021 végén pénzügyi nehézségek miatt kiszállt a sportág legfelsőbb osztályából, két évvel később azonban egy új szponzor, a Q36.5 érkezésének köszönhetően ismét találkozhattunk velük a profik között, immár svájci bejegyzés alatt. Az afrikai kerékpársport fellendítése helyett a klub új célokat fogalmazott meg: a fenntarthatóságot tűzte zászlajára, célja pedig a teljes klímasemlegesség elérése lett.

Legismertebb versenyzőik a télen érkeztek a klubhoz: az olasz Giacomo Nizzolo két alkalommal is győzött a Giro d’Italia pontversenyében, a spanyol David de la Cruz pedig háromszor is a legjobb tíz között járt a Vuelta összetettjében. A klubhoz technikai tanácsadóként és márkanagykövetként a 2022-ben visszavonuló, négy háromhetes győzelemmel rendelkező sportági legenda, Vincenzo Nibali is csatlakozott.

Damien Howson, a Tour de Hongrie 2021-es győztese ünnepel a Kékestetőn

A Q36.5 egyes versenyzői ezer szállal kötődnek a Magyar Körversenyhez. Az ausztrál Damien Howson például már 2020-ban is nagyon közel járt a Tour megnyeréséhez, a Kékestetőn indított támadása azonban túl korainak bizonyult, így Valter Attila arathatott emlékezetes diadalt. Egy évvel később aztán tanult a hibájából, és egy tökéletesen kivitelezett akcióval a szakaszt és az összetett versenyt is megnyerte! A korábbi U23-as időfutam-világbajnok győzött már a Cseh Körverseny és a Harald Sun Tour összetettjében is, így kifejezetten sikeres egyhetes menőnek számít.

Matteo Moschetti szakaszgyőzelme Székesfehérváron (2018)

Nem Howson az egyetlen Tour de Hongrie-szakaszgyőztes a csapatnál: Matteo Moschetti 2018-ban (még a Kometa színeiben) nyert Székesfehérváron. Ugyanebben az évben Keszthelyen és Kazincbarcikán is másodikként zárt az olasz sprinter, majd már a Trek – Segafredo versenyzőjeként 2020-ban is begyűjtött egy ezüstöt Hajdúszoboszlón. Moschetti eddigi négy Tour de Hongrie-részvételekor kilencszer zárt a legjobb tízben, igazán sikeresnek mondhatja tehát magát hazánkban.

Kamil Małecki a 2018-as Tour de Hongrie ezüstérmével

A végső siker kapujában járt 2018-ban Kamil Małecki, aki három dobogós helyet is begyűjtött abban az évben Keszthelyen, Miskolcon és Kazincbarcikán, végül azonban ez is kevésnek bizonyult az olasz Manuel Belletti ellen, így meg kellett elégednie a dobogó második fokával. A lengyel versenyző 2022-ben érkezett a Q36.5-hez.

A svájci Matteo Badilatti két éven keresztül volt Valter Attila csapattársa a Groupama – FDJ-ben, leginkább azonban mégis a 2020-as Tour de Hongrie-ról emlékezhetünk rá: ekkor negyedikként zárt a Kékestetőn és az összetettben is. A norvég Carl Fredrik Hagen 2022-ben éppen csak elmaradt ettől az eredménytől: az ötödik hely került a neve mellé a végelszámolásnál. Hagennek azért ennél nagyobb sikerei is voltak korábban: 2019-ben például nyolcadikként zárta a Vuelta a Españát. Szintén 2022-ben indult először a Magyar Körversenyen Joey Rosskopf, aki regnáló amerikai bajnokként, hazája trikóját viselve indult szökésnek az első szakaszon a Human Powered Health színeiben. Mellettük a 2019-es prológon hatodik helyet szerző Alessandro Puppio, Alessandro Fancellu, illetve az ausztrál Cyrus Monk is megfordult már a TdH mezőnyében.

A Q36.5 tavaly is rajthoz állt Magyarországon, a balszerencse azonban igencsak rányomta a bélyegét a teljesítményükre. Az összetett egyik legnagyobb esélyesének tartott korábbi győztes, Damien Howson a második szakaszon bukott, így idő előtt feladni kényszerült a versenyt. A csapat legjobb eredményeit így Moschetti és Badilatti szállította. Előbbi a keszthelyi sprintben, utóbbi a pécsi hegyi befutón lett kilencedik.

A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor, várhatóan 20 csapat részvételével. Az eddig bejelentett csapatok: