logo
blog single

Kihagyhatatlanok – újra a mezőnyben a Polti Kometa!

Bár a spanyol-olasz ProTeam háza táján sok változás történt a télen, egy dolog állandó maradt: Fetter Erik csapata 2023-ban is visszatér a Magyar Körversenyre.

Borítókép: Diego Pablo Sevilla, Fetter Erik és Mirco Maestri a Polti Kometa 2024-es mezében (forrás: Polti Kometa)

A klubot legendák hívták életre: a kétszeres Tour de France-, kétszeres Giro d’Italia-, háromszoros La Vuelta a Espana-győztes Alberto Contador; testvére, Fran; illetve az Olasz Körverseny kétszeres bajnoka, Ivan Basso 2017-ben alapították Polartec – Kometa néven. Az utánpótlás-nevelésre fókuszáló csapatban ekkor tűnt fel Matteo Moschetti, Stefano Oldani és Juan Pedro López is, akik később mind meghatározó versenyzők lettek a sportág legfelső szintjén.

A Kometa 2021-ben (már az EOLO-val kiegészülve) ProTeam státuszt kapott, azóta pedig megjárták a Giro d’Italiát is. Első háromhetes szakaszgyőzelmüket Lorenzo Fortunato szerezte, aki a Zoncolan tetején ért el emlékezetes diadalt a 2021-es Giro királyszakaszán. Fortunato az elmúlt években a csapat legmeghatározóbb összetett menője volt. Diadalmaskodott az Asztúriai Körversenyen vagy az Adriatica Ionicán is. 2024-től azonban már az Astana WorldTour sorát erősíti.

A csapat Fortunato távozásán túl is jelentős átalakuláson ment keresztül a télen. Szponzoroldalról három év után kiszállt a csapat mögül az EOLO, helyét pedig a gőztisztítókkal foglalkozó Polti vette át. A cég már ismerős lehet a sportág régi vágású rajongóinak: 1988 és 2000 között visszatérő támogatója volt különböző csapatoknak, köztük a Team Poltinak, mely 1999-ben a Giro d’Italia rózsaszín trikóját is elhódította Ivan Gottinak köszönhetően.

Matteo Fabbro (még a BORA - hansgrohe versenyzőjeként) a Tour de France-győztes Egan Bernal előtt fut be a pécsi emelkedőn (2023)

Az átigazolási időszakban nagy volt a jövés-menés a klubnál. Fortunato mellett távozott a csapat legjobb sprintere, az emelkedőket is kiválóan bíró Vincenzo Albanese. A Vuelta-szakaszgyőztes Francesco Gavazzi pedig a visszavonulás mellett döntött. Azt azonban mindezek ellenére sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a Kometa meggyengült volna. Érkezett például a nyolc éve profiskodó kolumbiai puncheur, Jhonatan Restrepo; a spanyol sprinter, Manuel Penalver; vagy a 2023-as Tour de Hongrie hetedik helyezettje, Matteo Fabbro is.

Fetter Erik a 2021-es Tour de Hongrie-n

A Kometánál már-már hagyománynak tekinthető, hogy magyar versenyzőt is találunk a keretben. Ez idén sem lesz másképp. A kétszeres magyar időfutam-bajnok, Fetter Erik 2020-ban csatlakozott az olasz együtteshez, melynek színeiben már kétszer is részt vehetett a Giro d’Italián. A kétszeres U23-as Európa-bajnoki negyedik helyezett fejlődése az elmúlt években töretlen, 2023-at pedig igen magas szinten zárta: kilencedik lett a Horvát Körverseny (2.1) összetettjében.

Erik eddig kétszer vett részt a Tour de Hongrie-n: 2019-ben a 17. helyen zárt, két évvel később pedig egy bukás miatt bár összetett esélyét elvesztette, ám sérülten is tizenegyedikként ért fel a Kékestető csúcsára. Az egyelőre kérdéses, láthatjuk-e idén a mezőnyben – könnyen lehet ugyanis, hogy a Giro d’Italián lesz jelenése.

Dina Márton (még az EOLO-Kometa versenyzőjeként) fehér trikóban a 2022-es Tour de Hongrie-n

2019 és 2022 között egy másik hazai versenyző, Dina Márton is a Kometa színeit erősítette, ráadásul a csapat történetének egyik legnagyobb sikerét érte el, amikor 2. lett a 2019-es Tour de Hongrie-n. Az említett időszakban Marci is megjárta az olasz háromhetest: 2021-ben teljesítette a Giro d’Italiát.

Matteo Moschetti győz a 2018-as Tour de Hongrie székesfehérvári befutóján

A Kometa fennállása óta az összes Tour de Hongrie-n részt vett: 2024-ban már hetedik alkalommal érkeznek hazánkba. 2018-ban rögtön remekül nyitottak: Matteo Moschetti második lett a keszthelyi sprintben, majd másnap Székesfehérváron győzni tudott. Később Kazincbarcikán is felállhatott a pódiumra, így második lett a pontversenyben Manuel Belletti mögött.

A 2019-es Tour de Hongrie összetett dobogója (balról jobbra): Dina Márton (Kometa), Krists Neilands (Israel Cycling Academy), Valter Attila (CCC Team)

Egy évvel később jött Dina Márton nagy szezonja: az összetett második helye mellett Marci a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér trikót is begyűjtötte. Az azóta Giro-szakaszgyőzelemmel is rendelkező Stefano Oldani, Antonio Puppio, Michele Gazzoli, illetve az olasz háromhetes rózsaszín trikóját 2022-ben magára öltő Juan Pedro López egyaránt szereztek top tízes helyezéseket ezen a Touron!

2022-ben Dina Marci duplázni tudott a magyar versenyzők összevetésében, így ismét ő ölthette magára a fehér mezt. 2023-ban már az ATT csapatában védett címet, ám a Kometa így sem maradt összetett reménység nélkül. A mindössze húsz esztendős olasz, Davide Piganzoli a dobogókői befutón, illetve az összetettben is kilencedikként zárt.

A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor, várhatóan 20 csapat részvételével. Az eddig bejelentett csapatok: