logo
blog single

Visszatér a Tour de Hongrie egyik nagyágyúja!

Két szakaszgyőzelmet és egy zöld trikót is szerzett már hazánkban a Team Bahrain Victorious, mely negyedszer vehet részt a Magyar Körön.

A Bahrain Victorious a 2023-as Tour de Hongrie csapatbemutatóján

Bahrein első profi kerékpáros csapatát 2016-ban hívta életre Nasser bin Hamad Al Khalifa, a királyi család tagja, az ország ifjúsági- és sportminisztere. Az ambiciózus projekt részeként a klub már első szezonjában is háromhetes győzelmekért igyekezett harcba szállni, ennek érdekében pedig le is igazolták a Giro d’Italia akkori címvédőjét, a négyszeres Grand Tour-bajnok Vincenzo Nibalit. Bár a célkitűzést azóta sem sikerült elérni, a csapat versenyzői már hatszor is dobogón ünnepelhettek a Giro, a Tour de France vagy a Vuelta végén. A klub emellett kétszer is megnyerte a Milano-Sanremót, de győzött a Lombardián, a Fleche Wallone-on és a Paris-Roubaix-n is.

2023 keserédesre sikerült a Bahrainnél: bár 12 WorldTour győzelmet arattak és hatodikként zártak az UCI világranglistáján, egy tragikus bukásban elvesztették fiatal reménységüket, Gino Mädert. A svájcira aztán könnyfacsaró körülmények között, három szakaszgyőzelemmel emlékeztek meg a Tour de France-on, alig egy hónappal később.

A Bahrain Victorious egyik legnagyobb sztárja, Matej Mohoric gravel világbajnoki címét ünnepli (Veneto, 2023; forrás: UCI)

Az átigazolási időszakban főleg a távozók kapcsán vált sajtótémává a Bahrain: a kétszeres háromhetes szakaszgyőztes Heinrich Haussler visszavonult, a Giro d’Italia kétszeres összetett dobogósa, Mikel Landa a Quick-Stephez szerződött, az elmúlt szezon legnagyobb felfedezettjére, a Girón a legjobb sprinternek járó ciklámen trikót is kiérdemlő Jonathan Milanra pedig a Lidl – Trek csapott le. Helyükre eddig kevésbé ismert fiatalokat szerződtetett a Bahrain, aggodalomra azonban továbbra sincs ok a klub háza táján. Továbbra is itt teker majd a friss gravel világbajnok, Milánó-Sanremo győztes Matej Mohoric; a háromhetes összetett dobogóval rendelkező Damiano Caruso-Jack Haig kettős; a Liége-Bastogne-Liége korábbi bajnoka, Wout Poels; vagy az idei Tour de France hatodik helyezettje, Pello Bilbao.

Phil Bauhaus a Tour de Hongrie sárga trikójában 2021-ben...

A bahreini csapat visszatérő vendég a Tour de Hongrie mezőnyében: immár zsinórban negyedik alkalommal látogatnak el hazánkba. Első évükben azonnal letették a névjegyüket: Phil Bauhaus rögtön a 2021-es Tour de Hongrie nyitóetapján győzni tudott Kaposváron. A német sprinterklasszis másnap harmadik lett Nagykanizsán, majd tatai újabb sikerével visszavette Jordi Meeustől a sárga trikót. Bár a Kékestető nehéznek bizonyult számára, a budapesti zárónapon negyedikként ért célba, így könnyedén szerezte meg a legjobb sprinternek járó zöld mezt.

... és zöld mezben 2023-ban

2023-ban Bauhaus visszatért: bár az újabb szakaszgyőzelem nem jött össze, a zöld trikót egy napig ismét magára ölthette, miután Szentgotthárdon negyedikként, Keszthelyen pedig másodikként intették le. A pontversenyt végül harmadikként zárta a szlovák Matúš Štoček (ATT Investments) és a svájci Marc Hirschi (UAE Team Emirates) mögött.

Santiago Buitrago a 2021-es Tour de Hongrie királyszakaszán

A Bahrain Victorious előszeretettel tesztel olyan fiatal tehetségeket a Tour de Hongrie-hoz hasonló ProSeries versenyeken, akik később WorldTour szinten is meghatározó versenyzőkké válnak. Kiváló példa erre Santiago Buitrago esete. A fiatal kolumbiai 2021-ben tizedik lett a Kékesen és a végelszámolásnál is, csillaga azonban azóta is emelkedőben van. 2022-ben és 2023-ban egyaránt nyert szakaszt a Giro d’Italián, idén ráadásul dobogóra állhatott a Liége-Bastogne-Liége rangos egynaposán és top tízben zárt a Vuelta a Espana háromhetesén is.

Edoardo Zambanini a 2022-es Tour de Hongrie királyszakaszán

2022-ben egy másik Bahrain-mezes csillag is a Tour de Hongrie-n tűnt fel. Az addig ismeretlen Edoardo Zambanini berobbant a kerékpársport vérkeringésébe, amikor ötödikként zárt a Kékestetőn, illetve negyedikként az összetettben. A csapat előzetes rajtlistájának tanulsága szerint Zambanini 2024-ben visszatér a Magyar Körre!

Szintén ismerős lehet az előzetes keretben a bahreini bajnok Ahmed Madan, az ausztrál pályakerékpáros világbajnok (csapatüldözés, 2019, Pruszków) Cameron Scott, illetve az olasz reménység, Nicolo Buratti, akik 2023-ban is a mezőny tagjai voltak. Érdekesség, hogy Burattinak már van győzelme Magyarországról: 2022-ben a Carpathian Couriers utánpótlásverseny nyitó prológját nyerte Budapesten. A hat fős keretet két, mindössze 20 éves tehetség, Alberto Bruttomesso és Finlay Pickering teszik teljessé.

A Team Bahrain Victorious 2024-es szerelése (forrás: Team Bahrain Victorious)

A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor, várhatóan 20 csapat részvételével. Az eddig bejelentett csapatok: