UCI Pro Series

2024.05.08 |

logo
blog single

Egy legendás név debütálása: jön az Euskaltel – Euskadi!

A 2000-es években a nemzetközi kerékpársort egyik legszínesebb csapata volt a kizárólag baszk versenyzőket foglalkoztató Euskaltel. Bár a klub azóta megjárta a poklot, ma már újra a ProTeamek mezőnyét erősítik az újjászületett narancssárga mezesek, 2024-ben pedig a Tour de Hongrie-n is bemutatkozhatnak!

(borítókép forrása: Euskaltel - Euskadi, Prendas Ciclismo)

Az Euskaltel az egyik legnagyobb múlttal rendelkező csapat a kerékpársportban – annak ellenére, hogy hivatalosan a jelenlegi klub nem jogutódja a korábbi, azonos nevű projektnek. Baszkföld első profi csapata még 1994-ben alakult Euskadi – Petronor néven, Miguel Madariaga vezetésével. A klubban kizárólag baszk származású, vagy Baszkföldhöz születésüktől fogva erősen kötődő versenyzők szerepelhettek – ez a típusú, nemzeti identitást előtérbe helyező menedzsment más sportágakban is jellemző a régió klubjaira. Bár a csapat más kerékpáros egyesületekhez hasonlóan piaci alapon működött, támogatásába erősen bekapcsolódott a baszk kormány is. Az időközben Euskaltel – Euskadi névre váltó klub első jelentős sikerét 1999-ben érte el, amikor Roberto Laiseka győzött a Vuelta 18. szakaszán.

Az Euskaltel - Euskadi a 2010-es Tour de France-on (forrás: Wikipedia)

A spanyol versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően az Euskaltel 2001-ben története során először meghívót kapott a Tour de France-ra. Itt ismét Laiseka írt történelmet: a 14. szakaszon a Luz Ardiden csúcsán aratott diadalt. A sportban nemzeti önazonosságot is találó baszk szurkolók ekkortájt kezdték elözönleni a kerékpárversenyeket: azóta is ikonikus látványt nyújtanak a nemzeti zászlót lengető, narancssárga mezt magukra öltő nézők ezrei a háromhetes körversenyeken.

Baszk szurkolók a Tour de France-on (forrás: Getty Images)

A 2000-es években folyamatosan a sportág legszűkebb elitjébe tartozott az Euskaltel: összesen húsz háromhetes szakaszgyőzelmet szereztek. Soraikat olyan klasszisok erősítették, mint az olimpiai bajnok Samuel Sánchez, a korszak egyik legjobb hegyi menője, Iban Mayo, az ötszörös háromhetes szakaszgyőztes Igor Antón, vagy a Tour de France-on öt alkalommal is a legjobb tíz között záró Haimar Zubeldia.

2012-ben a csapat arra kényszerült, amire korábban soha: külföldi versenyzőket igazolt annak érdekében, hogy megtarthassa WorldTeam státuszát. Bár ekkor bontogatta szárnyait a klubnál a kétszeres Giro d’Italia-dobogós Mikel Landa, Pello Bilbao, Mikel Nieve vagy az Izagirre-testvérek is, a baszk kormány a szezon végeztével kiszállt az Euskaltel mögül. A klub megmentésére számos terv született – többek között a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso is bejelentkezett a licenszért –, a csapat azonban 2013-ban hivatalos jogutód nélkül megszűnt.

Az újjáalakult Euskaltel 2023-ban (forrás: Euskaltel - Euskadi)

A baszk kerékpáros alapítvány (Fundación Euskadi) ugyanakkor folytatta munkáját az utánpótlásban, 2018-ban pedig kilépett a kontinentális szintérre. Eközben egy másik helyi formáció is megjelent: az Euskadi-Murias ugyanebben az évben már a ProTeamek között találta magát, majd Óscar Rodriguez és Mikel Iturria révén szakaszt nyert a Vueltán is. A Murias-projekt 2019 végén bedőlt, a legtehetségesebb baszk fiatalokat pedig a Fundación karolta fel. A megerősödött kerethez 2020-ra visszatért névadó szponzorként a régió legfontosabb telekommunikációs cége, így teljessé vált az Euskaltel – Euskadi feltámadása.

Az „új Euskaltel” elődjénél lényegesen kisebb költségvetéssel kezdte pályafutását, ám továbbra is visszatérő vendég maradt a legfontosabb spanyol versenyeken. A klubban jelenleg is szinte kizárólag baszk versenyzők tekernek. A legnagyobb nevek közé tartozik a 2018-as Vueltán csaknem hegyi trikót szerző Luis Angel Maté, a megbízható összetett menő Mikel Bizkarra, vagy az Osztrák Körverseny korábbi győztese, Victor de La Parte, aki Valter Attila csapattársa is volt a CCC WorldTour sorában.

Jon Aberasturi szakaszgyőzelme az esztergomi Bazilika előtt, a 2020-as Tour de Hongrie első szakaszán

A számunkra legfontosabb versenyző azonban minden kétséget kizáróan Jon Aberasturi. A 34 éves baszk sprinter a télen érkezett a Lidl – Trek csapatától, új klubjában pedig kiemelt szerepet kaphat a szezonban. Aberasturi megszámlálhatatlan szakaszgyőzelemmel rendelkezik ProSeries és 2.1-es versenyekről, egy azonban kiemelkedik közülük: a 2020-as Tour de Hongrie nyitószakaszán szerzett sikere. Az esztergomi befutót követően a sárga trikót is magára ölthette az ekkor még a Caja Rural csapatát erősítő klasszis, majd másnap meg is tartotta azt. Az emelkedőket is jól bíró gyorslábú az elmúlt két évben is tagja volt a Tour de Hongrie mezőnyének, így 2024-ben már negyedszer érkezhetne hazánkba.

"Az Euskaltel név hallatán a kerékpársport régi vágású rajongóinak felcsillan a szeme. Mindig nagy öröm számunkra, amikor egy új csapat érkezik hozzánk, ez pedig különösen igaz az ilyen nagy múltú és ismert klubokra"  – jegyezte meg a bejelentés kapcsán a Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Kft. ügyvezetője, Eisenkrammer Károly.

Luis Angel Maté szakaszgyőzelme a Portugál Körversenyen 2023-ban (forrás: Volta a Portugal)

A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor, várhatóan 20 csapat részvételével. Az eddig bejelentett csapatok: