A 2023-as szezont a világranglista élén zárta az emírségekbeli WorldTeam, mely másodszor érkezik a Magyar Körre. A csapat előzetes keretében 44. Tour de Hongrie győztese, Marc Hirschi is szerepel!
Az UAE Team Emirates 2017-ben jelent meg az országúti kerékpározásban, miután a csapat átvette a Lampre-Merida WorldTour-licenszét, mely 1999 óta a legmagasabb osztály tagja volt. A csapat azóta kétszer is győzött a Tour de France-on a fiatal szlovén szupersztár, Tadej Pogačar révén, de nyertek már a Tirreno-Adriaticón, a Lombardián, a Flandrián, a Liége-Bastogne-Liége-en vagy a Strade Bianchén is.
Tadej Pogačar vezeti a mezőnyt a 2017-es Tour de Hongrie 2. szakaszán
Érdekesség, hogy Pogačar élete egyik első profi versenyét pont Magyarországon teljesítette, sőt, meghatározó résztvevője volt a 2017-es Tour de Hongrie-nak! Az ekkor még csak 18 éves versenyző a szlovén ROG – Ljubljana kontinentális csapatában lehetett ott a szombathelyi rajtnál. A verseny egyetlen nehéz emelkedőkkel tarkított napján, a 4. szakaszon másodikként érkezett a miskolci célba, az összetettben pedig harmadikként zárt a kolumbiai Daniel Jaramillo (UnitedHealthcare) és Peák Barnabás (Kontent-DKSI) mögött.
A csapat azért Pogačar mellett is hemzseg a világsztároktól. Itt teker többek között Tour de France-bronzérmes Adam Yates, a francia Tour kétszeres hegyi trikósa, Rafal Majka, a Giro-dobogós João Almeida, a Vuelta-dobogós Juan Ayuso vagy a pánamerikai bajnok Juan Sebastian Molano is. Bár az elit alakulat a tavalyi szezonban háromhetes győzelem nélkül maradt, összességében kiváló évet zártak: 57 győzelmet szereztek, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) világranglistáján pedig az első helyen végeztek!
Marc Hirschi mindent eldöntő támadása Pécsett (2023, 3. szakasz)
A Team Emirates 2023-ban mutatkozhatott be a Tour de Hongrie-n, debütálásuk pedig nem is sikerülhetett volna tökéletesebbre. A pécsi Bárány út meredekét Marc Hirschi bírta a legjobban, aki így a harmadik etapon szakaszgyőzelemmel húzhatta magára a sárga trikót. A korábbi Fleche Wallone-győztes kerekes másnap a dobogókői emelkedőn is sikerrel verte vissza az ellenfelek támadásait, így 1933 után újra svájci versenyző állhatott a Tour de Hongrie összetett dobogójának legfelső fokára.
A címvédő visszatérésére 2024-ben jó esély van, Marc Hirschi ugyanis szerepel csapata hét fős előzetes rajtlistáján! A Magyar Körverseny karakterisztikája kifejezetten fekszik a korábbi U23-as világbajnoknak, aki a rövid, meredek emelkedőkön mozog a legotthonosabban. Hasonló terepen szerezte karrierje első háromhetes szakaszgyőzelmét is a 2020-as Tour de France-on.
Segítők terén is igencsak erős sort állított össze az Emirates: az olasz Diego Ulissi nyolcszoros szakaszgyőztes a Giro d’Italián; honfitársa, Alessandro Covi szintén nyert már háromhetes etapot; Filippo Baroncini korábbi U23-as világbajnok; a mindössze 21 éves spanyol Igor Arrieta pedig korosztálya egyik legnagyobb tehetségeként igazolt a télen a csapathoz.
A névsor a rutinos új-zélandi segítővel, Michael Vinkkel, illetve a kolumbiai sprinterrel, José Álvaro Hodeggel egészül ki. Ők 2023-ban is részt vehettek a Magyar Körversenyen, Hodeg pedig nem is szerepelt rosszul: a szentgotthárdi mezőnyhajrát ötödikként zárta.
A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor, várhatóan 20 csapat részvételével. Az eddig bejelentett csapatok: