logo
blog single

Yannis Voisard győzött a Dobogókő csúcsán!

Yannis Voisard (Tudor Pro Cycling) egy késői támadást követően szólóban aratott diadalt a Tour de Hongrie királyszakaszán a Pilisben. A svájci pályafutása első profi sikerével a 3. helyre jött fel az összetettben. A legnagyobb esélyesek együtt értek célba, Marc Hirschi megőrízte a sárga trikót.

Martonvásárról, a Brunszvik-kastély szomszédságából rajtolt a Magyar Kerékpáros Körverseny 4. szakasza. A 206 kilométeres királyetapot kiemelt érdeklődés övezte, hiszen öt kategorizált emelkedőjével és a Dobogókő hegyi befutójával az összetett győzelem sorsáról volt hivatott dönteni.

A rajtszalagot Eisenkrammer Károly főszervező; a verseny nemzetközi nagykövete, Stephen Roche; Martonvásár polgármestere és a szakasz védnöke, dr. Szabó Tibor; a Marton Genetics cégcsoport vezetője, Sándorfy András; a Remred Kft. tulajdonosa és elnöke, dr. Sárhegyi István; illetve a Pannónia Szíve és Velencei-tó területfejlesztéséért felelős kormánybiztos és országgyűlési képviselő, Tessely Zoltán vágták át. Ezt követően lovas huszárok vezették ki a mezőnyt a lassúrajtra, majd az éles indítás után azonnal megkezdődtek a támadások.

A nap elmenésébe végül hat versenyző került be: a piros trikóra hajtó Sebastian Schönberger (Human Powered Health), a tegnap is támadó Dries de Bondt (Alpecin - Deceuninck), Yves Lampaert (Soudal - Quick-Step), David Martin (EOLO - Kometa), Matyas Kopecky (Team Novo Nordisk) és Jasper de Buyst (Lotto Dstny). A szakasz eleje sík terepen zajlott, a három gyorsasági részhajrát Etyeken, Bicskén és Esztergomban egyaránt Dries de Bondt nyerte meg. Közben a mezőnyben a sárga trikós Marc Hirschi csapata, az UAE Team Emirates igyekezett kontrollálni az eseményeket.

Az utolsó 100 kilométeren aztán már az emelkedőké volt a főszerep. Schönberger rögtön a Két-bükkfa-nyereg második kategóriás kaptatóján megindult, 10 pontjával pedig átvette a vezetést a hegyi pontversenyben. Pilisszántó második megmászása előtt aztán komoly vitába keveredett de Bondttal, majd végül visszamaradt a főmezőnybe. Később David Martin és Matyas Kopecky is leszakadt a szökevényekről, így a három belga maradt elől. 20 kilométerre a céltól még mindig 3,5 perc volt az előnyük, így felcsillant a remény, hogy akár haza is érhetnek. A topcsapatokat inkább az összetett, mintsem a szakaszgyőzelem érdekelte, Schönberger leszakadásával pedig nem maradt számukra veszélyes ember az élcsoportban.

A tempó csak az utolsó körön kezdett igazán fokozódni - előbb a DSM vette át az irányítást, majd az INEOS igyekezett ismétlődő akciókkal gyengíteni a sárga trikós csapatát. Az utolsó UAE-s segítő, Finn Fisher-Black 5 kilométerre a céltól szakadt le - ezt követően folyamatosan érték a támadások Hirschit, akinek egyedül kellett megküzdenie riválisaival.

A Dobogókő egyre inkább lankásodó emelkedőjén 2 kilométerre a céltól sikerült megfogni a szökés utolsó két emberét, de Buystöt és Lampaertot. Ezelőtt nem sokkal indult a Tudor svájci hegyimenője, Yannis Voisard, akit már senki sem ért utol a célig, így megszerezte pályafutása első profi győzelmét, az összetettben pedig egészen a harmadik helyig jött előre!

A többi összetett esélyes együtt érkezett meg a célba: a csoport végül a második helyért sprintelhetett, amit Thibau Nys (Trek - Segafredo) szerzett meg Sylvain Moniquet (Lotto Dstny) elől. Hirschi a negyedik helyen futott be, így megtartotta a sárga trikót. A verseny legjobb magyarja ezúttal is Dina Márton volt, aki a 25. helyen futott be, 48 másodperc hátránnyal.

A piros trikó hegyi részhajrás sikereinek köszönhetően Sebastian Schönbergerhez került, aki ha befejezi az utolsó szakaszt, biztosan meg is tartja azt. A zöld trikóért hatalmas harc lehet: Matus Stocek részhajrásikereinek köszönhetően még mindig vezet, ám több sprinter is pályázik a trónjára. A fehér trikó továbbra is magabiztos előnnyel Dináé.

Az M4 Sportnak Hirschi felidézte: nagy csoportban tekertek a hajrában, minden támadásra pedig nem reagálhatott, így nagyon örül, hogy megtartotta a trikóját. Mint elmondta, sok fiatal tekert velük, nem ismert mindenkit, így többször is várnia kellett, míg közölték vele rádión az épp támadó rivális összetett hátrányát. Kiemelte csapattársa, Finn Fisher-Black segítségét, aki többször is utolérte az akciózó ellenfeleket, nélküle elvesztette volna a trikóját. "Nagyon boldog vagyok, és bár holnap megtarthatom az első helyem, ha minden rendben van, ugyanakkor a városi körözés, különösen ha esik, magában hordozza a bukás veszélyét" - fogalmazott.

Voisard kiemelte: pályafutása legnagyobb győzelmét aratta. Mint mondta, a szakasz vége nem volt igazán meredek, így nagy volt a taktikai harc, ő pedig két kilométerrel a cél előtt jó ütemben tudta megindítani a támadását.

Dina a Kossuth Rádiónak felidézte: a meredek részen jól ment neki, utána viszont a sorozatos támadásokat nem tudta átvenni, elfáradt és bár a Pilisszentkereszt utáni lejtőn össze tudta zárni a sort, ez utólag hibának bizonyult. "Szerettem volna elöl maradni, éreztem, hogy nagyon erős vagyok, de az utolsó támadásokat már nem bírtam" - fejtette ki, hozzáfűzve: nem elégedett ezzel a nappal.

Május 14-én (vasárnap) a 150 éves Budapesten egy 150 kilométeres sík etappal zárul majd a Tour de Hongrie, így az összetett állása jó eséllyel a verseny végeredménye is lesz.

44. Tour de Hongrie, 4. szakasz (Martonvásár - Dobogókő, 206 km)

  1. Yannis Voisard (svájci, Tudor Pro Cycling Team) 5:04:14
  2. Thibau Nys (belga, Trek - Segafredo) +0:10
  3. Sylvain Moniquet (belga, Lotto Dstny) +0:10
  4. Marc Hirschi (svájci, UAE Team Emirates) +0:10
  5. Ben Tullett (brit, INEOS Grenadiers) +0:10
  6. Max Poole (brit, Team DSM) +0:10
  7. Matteo Fabbro (olasz, BORA - hansgrohe) +0:10
  8. Oscar Onley (brit, Team DSM) +0:10
  9. Davide Piganzoli (olasz, EOLO - Kometa) +0:10
  10. Paul Double (brit, Human Powered Health) +0:10

Az összetettben:

  1. Marc Hirschi (svájci, UAE Team Emirates) 17:19:28
  2. Ben Tullett (brit, INEOS Grenadiers) +0:10
  3. Yannis Voisard (svájci, Tudor Pro Cycling Team) +0:13
  4. Max Poole (brit, Team DSM) +0:16
  5. Sylvain Moniquet (belga, Lotto Dstny) +0:18
  6. Oscar Onley (brit, Team DSM) +0:22
  7. Matteo Fabbro (olasz, Bora - hansgrohe) +0:22
  8. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) +0:22
  9. Davide Piganzoli (olasz, EOLO - Kometa) +0:45
  10. Abel Balderstone (spanyol, Caja Rural - Seguros RGA) +0:45

A pontverseny első helyezettje: Matus Stocek (szlovák, ATT Investments)

A hegyi pontverseny első helyezettje: Sebastian Schönberger (osztrák, Human Powered Health)

Az összetettben legjobb helyen álló magyar versenyző: 17. Dina Márton (ATT Investments)

Teljes eredménylista: ITT