UCI Pro Series

2026.05.13 |

logo
blog single

A világ legjobb csapata visszatér! – Csapataink #4

A Pinarello – Q36.5 Pro Cycling Team és a Caja Rural – Seguros RGA mellett napjaink legeredményesebb együttese, az UAE Team Emirates XRG is ott lesz a 47. Tour de Hongrie rajtjánál.

UAE Team Emirates XRG

Az Egyesült Arab Emirátusok támogatását élvező csapat 2017-ben érkezett meg a WorldTourba, a 2020-as évekre pedig a sportág legmeghatározóbb együttesévé nőtte ki magát. Az UAE 2023 óta minden évben az első helyen végzett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség világranglistáján, tavaly pedig 97 profi győzelmmel elképesztő rekordot állított fel. 

A sikerek legnagyobb kulcsa korunk legjobb férfi országúti kerékpárosa, Tadej Pogacar. A szlovén klasszis 27 esztendős korára szinte mindent elért, amit ebben a sportágban egy versenyző elérhet: négy Tour de France-, tíz Monumentum- és egy Giro d’Italia-győzelem, illetve két világbajnoki cím is a neve mellett díszeleg. 2025-ben 50 versenynap alatt 22 győzelmet és 36 dobogós helyet szerzett, miközben az UAE Touron, a Strade Bianchén, a Flandrián, a Fleche Wallone-on, a Liége-Bastogne-Liége-en, a Criterium du Dauphinén, a Tour de France-on, a világ- és Európa-bajnoki mezőnyversenyeken, a Tre Valli Varesinén és a Lombardián sem talált legyőzőre. Érdekesség, hogy Pogacar karrierje egyik első profi versenyét a Tour de Hongrie-n teljesítette: 2017-ben harmadik lett az összetettben Daniel Jaramillo és Peák Barnabás mögött.

Tadej Pogacar (jobbra) a Tour de Hongrie miskolci befutóján (2017)

A csapat azonban Pogacar mellett is hemzseg a világsztároktól. Felsorolni is nehéz lenne a 29 fős keret összes klasszisát, de a teljesség igénye nélkül itt teker a Vuelta- és Giro d’Italia-dobogós Joao Almeida; az UAE Tour és Tour de Suisse-győztes Adam Yates; a négyszeres Benelux körversenygyőztes Tim Wellens; illetve a Giro-ezüstérmes mexikói "csodagyerek", Isaac del Toro.

Marc Hirschi győzelme Pécsett (2023)

A Tour de Hongrie-n ez már a negyedik látogatása lesz a csapatnak. Az első igazán emlékezetesre sikerült: Marc Hirschi a pécsi Bárány úton egy rendkívüli támadással rázta le magáról Ben Tulettet, és biztosította be a szakaszgyőzelmet. A sárga trikót is magára öltő svájci a folytatásban is visszaverte a támadásokat, így végül magabiztosan győzött az összetettben is.

Diego Ulissi a Kékestetőn (2024)

Egy évvel később a Kékestetőn Diego Ulissi kapott ki nem sokkal a győztes Thibau Nystől, majd másnap Hirschi küzdött meg a sárga trikós belgával Etyeken, ám szintén alulmaradt vele szemben. Az UAE párosa az utolsó etapon mindent megtett, hogy Pécs emelkedőin leszakítsa Nyst, a Lidl – Trek versenyzője azonban állta a sarat. Ulissi a 4., Hirschi az 5. helyen zárt a végelszámolásnál.

Juan Sebastian Molano a Tour de Hongrie dobogóján (2025, Esztergom)

2025-ben visszatalált a győztes útra az Emirates: Juan Sebastian Molano győzött az esztergomi záróetapon. Az emelkedőkön Alessandro Covi villogott: az olasz versenyző második lett a kékesi befutón és az összetettben is.

Alessandro Covi (balra) ezüstérmes lett a 2025-ös Tour de Hongrie-n

Az UAE két fontos versenyzőt is elvesztett a télen: a Tour de France kétszeres hegyi trikósa, Rafal Majka visszavonult, a csapattal folyamatosan konfliktusba kerülő spanyol klasszis, Juan Ayuso pedig a Lidl – Trekhez távozott. A keret azonban ennek ellenére is a legerősebbnek tűnik a teljes WorldTour mezőnyben: a csapat úgyis könnyedén vezeti a 2026-os világranglistát, hogy Pogacar még el sem kezdte a szezont.

Pinarello – Q36.5 Pro Cycling Team

A svájci bejegyzésű ProTeam 2023-ban debütált az elitben, miután a dél-afrikai Douglas Ryder vezetésével átvették a korábban azonos sportszakmai vezetéssel működő, az afrikai kerékpársport fellendítését célzó Qhubeka projekt licenszét. Az ismert kerékpárgyártó, a Pinarello 2026-ban csatlakozott névadóként a csapathoz, míg a Q36.5 különleges neve egy kerékpáros ruházati márkát takar, melyben a 36.5 az optimális emberi testhőmérsékletre utal. A csapat 2025-re a „másodosztály” egyik legjobbja lett: három WorldTeamet is megelőzve a legjobb húszban zártak a világranglistán. 

A keret legismertebb versenyzője a hegyikerékpárban kétszeres olimpiai bajnok, terepkerékpárban világbajnok Tom Pidcock, akinek a 2025-ös szezon végre az országúton is meghozta az áttörést. Pidcock győzött az AlUla Touron, dobogós volt a Strade Bianchén és a Fléche Wallone-on, majd ősszel az első háromhetes érmét is megszerezte a Vueltán.

Sam Bennett zöld trikóban a 2022-es Tour de Hongrie-n

A másik kiemelkedő klasszis a keretben az ír Sam Bennett, aki a Decathlon csapatától érkezett az átigazolási időszakban. Bennett tízszeres Grand Tour-szakaszgyőztesnek mondhatja magát, 2020-ban pedig a Tour de France pontversenyét is meg tudta nyerni. Bennett járt már a Tour de Hongrie-n: 2023-ban még a BORA versenyzőjeként lett második Szentgotthárdon.

Damien Howson győzelme a Kékestetőn (2021)

Nem Bennett az egyetlen versenyző a Pinarellónál, akinek komoly magyarországi kötődése van. Két korábbi Tour de Hongrie-győztest is találunk a csapatban: Damien Howson 2021-ben, Eddie Dunbar pedig 2022-ben tudott nyerni az összetettben. Előbbi a Kékestetőn szakaszgyőzelmet is szerzett – utóbbit az utolsó pillanatban fosztotta meg ettől az olasz Antonio Tiberi.

Eddie Dunbar sárga trikóban a 2022-es Tour de Hongrie-n

Szintén nyert már Tour de Hongrie-szakaszt az olasz Matteo Moschetti, aki 2018-ban (még a Kometa színeiben) győzött Székesfehérváron. Ugyanebben az évben Keszthelyen és Kazincbarcikán is másodikként zárt az olasz sprinter, majd már a Trek – Segafredo versenyzőjeként 2020-ban is begyűjtött egy ezüstöt Hajdúszoboszlón. Moschetti eddigi öt Tour de Hongrie-részvételekor tízszer zárt a legjobb tízben, igazán sikeresnek mondhatja tehát magát hazánkban.

Matteo Moschetti szakaszgyőzelme Székesfehérváron (2018)

A végső siker kapujában járt nálunk 2018-ban Kamil Małecki, aki három dobogós helyet is begyűjtött Keszthelyen, Miskolcon és Kazincbarcikán, végül azonban ez is kevésnek bizonyult az olasz Manuel Belletti ellen, így meg kellett elégednie a dobogó második fokával. Az említett versenyzőkön túl Fred Wright, Emils Liepins, Harn Vanhoucke és Matteo Badilatti is szerzett már top 5-ös helyezést a TdH egy-egy szakaszán vagy összetettjében.

2024-ben a Q36.5 nyerte a Tour de Hongrie csapatversenyét

A Pinarello – Q36.5 fennállása alatt minden évben részt vett a Magyar Körversenyen, ez már a negyedik indulásuk lesz. Legjobb eredményeiket 2024-ben érték el, amikor győztek a csapatversenyben és Howson révén egy szakasz második helyet is begyűjtöttek. 

Caja Rural – Seguros RGA

A Caja Rural nevével már az 1980-as években is találkozhattak a kerékpársport rajongói, a jelenlegi formáció azonban 2010 óta tartozik a profik közé. A legnagyobb spanyol WorldTour versenyek mellett immár a Tour de Hongrie-n is visszatérő vendég a zöldmezes ProTeam – az idei már a hatodik részvételük lesz hazánk körversenyén.

A spanyolok 2020-ban rögtön a debütálásukkor győzni tudtak: a rutinos baszk sprinter, Jon Aberasturi nyerte a verseny nyitóetapját az esztergomi bazilika előtt, majd másnap egy balszerencsés bukás ellenére is sikerrel védte meg a sárga trikót. Végül a harmadik etapon vette le róla Kaden Groves.

Jon Aberasturi szakaszgyőzelme Esztergomban (2020)

Az összetett terén van egy befejezetlen ügye a Caja Ruralnak. 2021-ben Orluis Aular és Jokin Murguialday hatalmas munkát végezve hozták tökéletes helyzetbe a Kékestetőn a csapat kapitányát, Jhojan Garcíát. A kolumbiai hamar jelentős előnyre tett szert, azonban ő is alábecsülte a Kékestető utolsó kilométereinek meredekségét. García végül a dobogóról is lecsúszott: Damien Howson győzött Ben Hermans és Antonio Tiberi előtt. A klub 2023-ban és 2025-ben is adott versenyzőt a legjobb tízbe Abel Balderstone, illetve Jan Castellón révén.

 A Caja Rural a téli átigazolási időszakban jelentősen erősödött. A Cofidistől szerződtetett, Giro d’Italia-szakaszgyőztes Stefano Oldani két Tour de Hongrie-t is sikerrel teljesített már (2019-ben 7. volt összetettben), az Equipo Kern Pharmától igazolt José Felix Parra pedig a TdH mellett a Vueltán is végzett már a legjobb húsz között. A legnagyobb név ugyanakkor minden kétséget kizáróan Fernando Gaviria. A kétszeres pályakerékpáros világbajnok kolumbiai sprintersztár két Tour de France-, illetve öt Giro d’Italia-szakaszgyőzelemmel rendelkezik, 2017-ben az olasz háromhetesen a pontversenyt is megnyerte.

A Caja Rural biztosan rajthoz áll a Tour de France-on, a csapat elmondása alapján pedig Gaviria egyik fontos felkészülési versenye a Tour de Hongrie lesz!

Fernando Gaviria ciklámen trikóban a Giro d'Italián (2017)

A 47. Magyar Kerékpáros Körversenyt 2026. május 13. és 17. között rendezik meg – várhatóan 20 csapat részvételével. A korábban bejelentett csapatok:

  1. Bahrain Victorious (bahreini, WorldTeam)
  2. NSN Cycling Team (svájci, WorldTeam)
  3. Team Jayco AlUla (ausztrál, WorldTeam)
  4. XDS Astana Team (kazah, WorldTeam)
  5. Cofidis (francia, ProTeam)
  6. MBH Bank CSB Telecom Fort (magyar, ProTeam)
  7. Modern Adventure Pro Cycling (amerikai, ProTeam)
  8. Team Flanders - Baloise (belga, ProTeam)
  9. Team Polti VisitMalta (olasz, ProTeam)