Hazánk legrangosabb országúti kerékpárversenye a gyulai várnál veszi kezdetét 2026. május 12-én a csapatbemutatóval, majd május 13-án az első szakasz rajtjával.
A Tour de Hongrie évről évre hazánk egy-egy új arcát mutatja be a világnak. Ez 2026-ban sem lesz másképp: a verseny első szakasza Délkelet-Magyarországra fókuszál. Békés vármegyében utoljára húsz éve, 2005-ben járt a Tour de Hongrie mezőnye – ekkor a későbbi U23-as világbajnok Gerald Ciolek győzött Békéscsabán. Gyula ugyanakkor teljesen új belépő lesz a verseny életében: korábban még nem adott otthont rajtnak és befutónak sem.
Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László szülővárosa jelentős turisztikai és kulturális központ, legismertebb látványossága pedig főszereplő lesz a Magyar Körön. 2026. május 12-én a Tour de Hongrie csapatai a gyulai vár előtt mutatkoznak be a nagyközönség előtt, majd másnap, május 13-án a verseny első szakaszának rajtját is a középkori gótikus épületnél rendezik. Az eseményeket hazánkban az M4 Sport közvetíti.

„Rendkívüli megtiszteltetés számunkra, hogy ennek a világszerte számontartott sportrendezvénynek a szervezői Gyulát választották a jövő évi Nagy Rajt helyszínéül. Hiszem, hogy a verseny szempontjából is nagyon jó döntés született, mert Gyula, a történelmi fürdőváros, mely Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai desztinációja, képes megfelelni a nemzetközi szintű elvárásoknak. Alig várjuk, hogy megmutathassuk a közvetítést néző millióknak városunk szépségét, és azt, hogy Gyula nagyszerű hely a kerékpározásra, és nem csak a versenyzőknek” – emelte ki dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.
„Régi tartozásunkat rójuk le jövőre azzal, hogy a Tour de Hongrie visszatér Békés vármegyébe. 2002 és 2005 között rendszeres visszatérő vendégek voltunk Viharsarokban, de az utóbbi években a verseny elkerülte a régiót. Most egy gyönyörű városban, méltó helyszínen, a gyulai vár mellett mutatkozhat be a nagyközönség előtt a Magyar Körverseny mezőnye” – tette hozzá Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője.

A 47. Magyar Kerékpáros Körversenyt 2026. május 13. és 17. között rendezi meg a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség, a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Vuelta Sportiroda. Az ötnapos viadal ezúttal is ProSeries kategóriát kapott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől, vagyis a világ legjobb csapatai állhatnak rajthoz rajta. Az útvonal további részleteiről a szervezők ünnepélyes gála keretei közt számolnak be 2026. februárjában, melyet az M4 Sport élőben közvetít majd.