logo
blog single

Szentgotthárd, Budapest, világsztárok a 44. Tour de Hongrie-n

Január 11-én Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorának vendége volt, melyben a 2023-as verseny előkészületeiről, a ProSeries kategóriával járó kihívásokról, és az útvonal érdekességeiről osztott meg információkat.

Eisenkrammer kiemelte: a május 10. és 14. között lebonyolításra kerülő versenyen ismét a világ legjobbjai állhatnak rajthoz. Két WorldTeam, az ausztrál Jayco AlUla, illetve a német BORA – hansgrohe érkezése már hivatalosan is bejelentésre került, előbbi pedig előzetes keretét is kihirdette, melynek tagja az ötszörös Tour de France-szakaszgyőztes, a 2022-es Tour de Hongrie kazincbarcikai befutóját megnyerő holland sprinterklasszis, Dylan Groenewegen.

A 2023-as útvonal kapcsán a korábbi barcelonai olimpikon megjegyezte, hogy a verseny ezúttal nem csak a sprintereknek kínál majd lehetőséget az optimális felkészüléshez a Tour de France-ra, de a hegyi menők számára is tartogat kihívásokat: az útvonalba két hegyi befutó is bekerült. Mivel tavaly az ország keleti és északi régióira helyeződött a hangsúly, ezúttal a nyugati területek kerülnek fókuszba. Hozzátette: a verseny Szentgotthárdon veszi majd kezdetét, és érinteni fogja az idén 150 éves fővárost, Budapestet is. Szentgotthárd a verseny 97 éves története során először láthatja vendégül a Tour mezőnyét, míg Budapest rekordot jelentő 78. alkalommal köszönti majd a kerékpárosokat.

A teljes interjú ide kattintva elérhető.