logo
blog single

Visszatérhet Dina, megújul az Astana – Csapataink #1

Az immár Mark Cavendish nélkül, új szponzorral felálló XDS Astana, a Dina Mártonnal erősítő Euskaltel – Euskadi és a tavaly piros trikót szerző Team Flanders – Baloise is ott lesz a jubileumi Tour de Hongrie mezőnyében!

XDS Astana Qazaqstan

A 2006-ban alapított kazah WorldTeam hosszú éveken át meghatározó szereplő volt a kerékpársport legszűkebb elitjében: sorait olyan világsztárok erősítették, mint Alekszandr Vinokurov, Alberto Contador, Lance Armstrong, Michele Scarponi, Paolo Savoldelli, Chris Horner, Óscar Pereiro, Fabio Aru vagy Vincenzo Nibali, akik egytől egyig diadalmaskodtak háromhetesen.

Samuele Battistella a dobogó harmadik fokán Óscar Rodríguez és Eddie Dunbar mellett (2022)

Az Astana először 2021-ben járt a Magyar Körversenyen, amikor Davide Martinelli a harmadik, Stefan de Bod a negyedik szakaszon zárt a legjobb ötben. Egy évvel később az U23-as világbajnok Samuele Battistella villogott: negyedikként ért fel a Kékestetőre, így az összetett dobogó harmadik fokára is felállhatott.

Mark Cavendish szakaszgyőzelme Kazincbarcikán (2024)

2023-ben a csapathoz igazolt, majd 2024-ben a Tour de Hongrie-ra is ellátogatott Sir Mark Cavendish. A brit szupersztár célja egyértelmű volt: a nívós sprintermezőnyben igyekezett felkészülni a Tour de France-ra, hogy aztán ott végleg átadja a múltnak Eddy Merckx 34 szakaszgyőzelmes csúcsát. A korábbi világbajnok kiváló felvezetőinek és kopni nem látszó végsebességének köszönhetően Kazincbarcikán szakaszt nyert, majd két hónappal később Saint-Vulbasban ünnepelhetett rekorddöntést 35. franciaországi etapsikere révén.

Az Astana kerete jelentősen átalakult az átigazolási időszakban. Az időközben lovaggá ütött Cavendish visszavonult, egy másik sztár, Alekszej Lucenkó pedig az Israel – Premier Techhez igazolt. A csapatnak hatalmas szüksége van a jó helyezésekre, ugyanis a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hároméves világranglistáján jelenleg a 21. helyen tanyáznak, csaknem 5000 pontra a WorldTour státusz megőrzését jelentő 18. pozíciótól. Ennek megfelelően egyheteseken és egynaposokon is erős versenyzők egész sora érkezett a csapathoz.

Wout Poels szakaszgyőzelme Pécsett, még a Bahrain Victorious mezében (2024)

A 2024-es Tour de Hongrie-n 4. helyen záró, nyolcszoros Giro d’Italia-szakaszgyőztes Diego Ulissi például arra készül, hogy zsinórban 16. profi szezonjában is győzelmet tudjon aratni – sorozatával csúcstartó a teljes WorldTour mezőnyben. A Liége-Bastogne-Liége-győztes Wout Poels, aki a Bahrain Victorioust hagyta ott az Astana hívására, szintén itt volt a 45. Magyar Körön, ráadásul pécsi szakaszgyőzelmét követően az összetett bronzérmet is megszerezte. Mellettük friss igazolás a 2018-as TdH-n kilencedikként záró Fausto Masnada, két Vuelta-szakaszgyőztes, Sergio Higuita és Clément Champoussin, illetve a Tour de France-szakaszgyőztes és sárga trikós Mike Teunissen is. A csapat célja a Tour de Hongrie-n is a lehető legtöbb ranglistapont begyűjtése lesz.

Euskaltel – Euskadi

Egy másik csapat, amelynek hatalmas szüksége van a ranglistapontokra, így naptárjukban kiemelt szerepet kaphat a Magyar Kör. A baszk ProTeam idén a 39. helyen zárt a világranglistán, 2026-tól azonban a legjobb 30 között kell zárniuk azoknak a kluboknak, akik WorldTour szabadkártyára pályáznak. A különbség áthidalására az Euskaltel az identitása egy darabját is feláldozta – ennek keretei között igazolt a csapathoz a Tour de Hongrie négyszeres fehér trikósa és korábbi ezüstérmese, Dina Márton is.

Az Euskaltel egy erős tradíciókkal rendelkező név a kerékpársportban. A 2000-es években ugyanilyen néven a WorldTour egyik meghatározó csapata üzemelt, mely narancssárga mezeiben, baszk versenyzőket foglalkoztatva húsz háromhetes szakaszgyőzelmet szerzett, és olyan sztárokat foglalkoztatott, mint Samuel Sánchez, Mikel Landa, Iban Mayo, Pello Bilbao vagy az Izagirre-testvérek. A klub mögül 2012-ben azonban kiszállt a baszk kormány, a szezon végeztével pedig a csapat feloszlott. 

Az „új Euskaltel” elődjénél lényegesen kisebb költségvetéssel kezdte pályafutását, ám továbbra is visszatérő vendég maradt a legfontosabb spanyol versenyeken. Az eredmények ugyanakkor meglehetősen szerények maradtak, a csapat pedig a WorldTour szabadkártyák megőrzésének érdekében úgy döntött, felhagy a baszk kizárólagosság elvével, és előbb Spanyolország más részeiről érkező (Luis Angel Maté, Joan Bou, Xavier Canellas stb.), majd baszk kötődés nélküli külföldi versenyzők (James Fouché, David Dekker, Paul Hennequin, Danny van der Tuuk, Louis Sutton) igazolásával erősít keretén. 

Dina Márton fehér trikóban a 2024-es Tour de Hongrie dobogóján

A számunkra legfontosabb érkező minden kétséget kizáróan Dina Márton, aki 2024-ben immár negyedik alkalommal hódította el az összetettben legjobb helyen végző magyar versenyzőnek járó fehér trikót, amivel megdöntötte Istlstekker János vonatkozó rekordját. Dina legjobb összetett helyezését 2019-ben érte el, amikor ezüstérmet szerzett a lett Krists Neilands mögött, de az elmúlt két évben is a legjobb húszban zárt. A háromszoros magyar bajnoki ezüstérmes 2022 után tér vissza ProTeam-szintre, akkor még az EOLO-Kometa színeiben versenyzett, és megfordult a Giro d’Italián is. Az elmúlt két szezont egy cseh kontinentális csapatban, az ATT Investmentsnél töltötte, ahol kiváló eredményeket ért el: győzött a Tour of Malopolskán (2023), és a legjobb tízben zárt olyan 2.1-es versenyeken, mint a Sibiu Tour (2023), az Osztrák Körverseny (2024) vagy a Tour of Hellas (2024). Új csapatában akár kapitányi szerephez is juthat a legrangosabb versenyeken.

Jon Aberasturi szakaszgyőzelme Esztergomban, még a Caja Rural színeiben (2020)

A keret legtapasztaltabb versenyzője, Jon Aberasturi szintén jelentős TdH-múlttal rendelkezik. Az emelkedőket is jól bíró baszk sprinter még a Caja Rural versenyzőjeként 2020-ban, az esztergomi nyitónapon győzött, és két napig viselhette a sárga trikót. Aberasturi az elmúlt három szezonban is tagja volt a mezőnynek (előbb a Lidl – Trek, majd az Euskaltel versenyzőjeként), tavaly pedig harmadikként zárt Kazincbarcikán két Tour de France-szakaszgyőztes, Cavendish és Dylan Groenewegen mögött.

Az Euskaltel – Euskadi története második Tour de Hongrie-jára készül, 2024-ben debütáltak a mezőnyben.

Team Flanders - Baloise

A flamand ProTeam immár csaknem harminc éve a belga kerékpársport első számú utánpótlásképző együttese. Soraikat pedig olyan klasszisok erősítették, mint Tom Steels, Mario Aerts, Niko Eeckhout, Sep Vanmarcke, Thomas de Gendt, Yves Lampaert, Oliver Naesen vagy Victor Campenaerts. 

A Flanders évről évre a Tour de Hongrie egyik legizgalmasabb csapatának számít: fiatal és tapasztalatlan keretük hiányosságait agresszív stratégiával, szökésekkel és remek sprintekkel kompenzálják. A csapat 2025-ben immár hatodszor látogat Magyarországra, az elmúlt 5 alkalom alatt pedig két megkülönböztető mezt is begyűjtöttek.

Aaron van Poucke piros trikóban a 2022-es Tour de Hongrie-n

Legsikeresebb versenyük a 2022-es volt, amikor Aaron van Poucke megnyerte a hegyi pontversenyt, Jens Reynders szökéseinek köszönhetően viselhette a sárga trikót, Sacha Weemaes három sprintbefutón is a legjobb négy között zárt, Kamiel Bonneu pedig 10. lett összetettben. Egy évvel később Vito Braet villogott: a belga sprinter harmadikként ért célba a második szakasz keszthelyi befutóján.

Siebe Deweirdt piros trikóban a 2024-es Tour de Hongrie dobogóján

2024-ben ismét a piros trikóra vetett szemet a csapat, melyet Siebe Deweirdt révén meg is szereztek. Az utolsó, pécsi szakaszon emlékezetes módon Deweirdt csapattársa, Vincent van Hemelen gyűjtötte szorgosan a hegyi pontokat, hogy bebiztosítsa csapattársa elsőségét.

A Flanders – Baloise legjobb versenyzőit évről évre a WordTour csapatok igazolják le, ennek megfelelően a fenti névsorból már csak Deweirdt, van Hemelen és van Poucke tagja a keretnek. Ennek ellenére a látványos versenyzést 2025-ben is joggal várhatjuk a belga tehetségektől.