logo
blog single

4. szakasz (Budapest - Etyek, 167 km) 2024.05.11.

Rajt: 2024. május 11. (szombat) 12:20, Budapest, Hősök tere

Befutó: 16:30, Etyek, Korda Stúdió

Egy kifejezetten trükkös etap vár a Tour de Hongrie mezőnyére május 11-én. A Hősök teréről az Andrássy út, a Lánchíd és a Várkert Bazár felé vezet a karaván útja, mielőtt elhagyná a fővárost, és a Budapest-Balaton Kerékpárút érintésével Etyek dombjai felé venné az irányt. Három hegyi hajrá, csaknem 1500 méter szintemelkedés és egy enyhén emelkedő befutó teheti kiszámíthatatlanná a szökevények, a sprinterek és a hegyi menők számára egyaránt kedvező szakaszt.

Hazánk fővárosa immár 39. alkalommal adhat otthont a Tour de Hongrie rajtterületének – ez természetesen egyedülálló rekord a verseny történetében. A 2023-as körözés után idén a verseny első kilométereit tekinthetik meg a budapesti szurkolók a helyszínről, mielőtt a mezőny „Pannónia szíve” felé venné az irányt.

Etyek az egyetlen újonc a 2024-es Tour de Hongrie célvárosai között, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kóstolt volna már bele a verseny hangulatába. 2022-ben hegyi, 2023-ban gyorsasági részhajrát rendeztek a településen. Az utóbbinak otthont adó 1,8 kilométeres, 5,5 százalékos kaptató különösen látványossá és izgalmassá teheti a negyedik etap fináléját.

Részletes útvonal (Google Maps): ITT

Részletes útvonal (GPX): ITT

Település-áthaladás:

STAGE 4 BUDAPEST - ETYEK (166,6 km / 1451 m)  Sponsor    
11 May 2024 Saturday     Caravan km/h  
FULL KM RACE KM KM to FINISH TOWN   43  
      Budapest      
0,0 -9,7   BUDAPEST - Hősök tere 11:20 12:20  
9,7 0 166,6 START - BUDAPEST - Budafoki út  11:39 12:39  
24,1 14,4 152,2 ÉRD (1st pass) 11:59 12:59  
36,2 26,5 140,1 SÓSKÚT  (1st pass) 12:16 13:16  
43,7 34,0 132,6 BIATORBÁGY  (1st pass) 12:26 13:26  
46,2 36,5 130,1 FEJÉR VÁRMEGYE  (1st pass) 12:30 13:30  
48,1 38,4 128,2 ETYEK - east (1st pass) 12:32 13:32  
51,2 41,5 125,1 GPM 1 (cat 3) - ETYEK - BUBA Szőlődomb 12:37 13:37  
59,0 49,3 117,3 GYÚRÓ 12:58 13:48  
62,5 52,8 113,8 TORDAS 13:03 13:53  
66,9 57,2 109,4 MARTONVÁSÁR 13:09 13:59  
68,5 58,8 107,8 SPR 1 - MARTONVÁSÁR - Brunszvik-kastély 13:11 14:01  
73,4 63,7 102,9 PEST VÁRMEGYE 13:28 14:08  
76,2 66,5 100,1 TÁRNOK 13:32 14:12  
78,1 68,4 98,2 ÉRD (2nd pass) 13:34 14:14  
83,2 73,5 93,1 SÓSKÚT  (2nd pass) 13:41 14:21  
90,8 81,1 85,5 BIATORBÁGY  (2nd pass) 13:52 14:32  
93,2 83,5 83,1 FEJÉR VÁRMEGYE  (2nd pass) 13:55 14:35  
97,1 87,4 79,2 ETYEK - east (2nd pass) 14:01 14:41  
98,0 88,3 78,3 GPM 2 (cat 3) - ETYEK - Korda Stúdió (1st pass) 14:02 14:42 LAP 1
108,9 99,2 67,4 ALCSÚTDOBOZ (1st pass)  - 14:57
111,5 101,8 64,8 FELCSÚT (1st pass)  - 15:01
119,9 110,2 56,5 BICSKE (1st pass)  - 15:13
122,0 112,3 54,4 SPR 2 - BICSKE - Kossuth utca (1st pass)  - 15:16
132,7 123,0 43,7 ETYEK - BOTPUSZTA (1st pass)  - 15:30
134,3 124,6 42,1 ETYEK - north (1st pass)  - 15:33
137,1 127,4 39,3 GPM 3 (cat 3) - ETYEK - Korda Stúdió (2nd pass) 14:56 15:37
147,8 138,1 28,6 ALCSÚTDOBOZ (2nd pass) 15:11 15:52 LAP 2
150,6 140,9 25,8 FELCSÚT  (2nd pass) 15:15 15:55
158,9 149,2 17,4 BICSKE  (2nd pass) 15:27 16:07
161,0 151,3 15,3 SPR 3 - BICSKE - Kossuth utca (2nd pass) 15:30 16:10
171,7 162,0 4,6 ETYEK - BOTPUSZTA  (2nd pass) 15:54 16:25
173,3 163,6 3,0 ETYEK - north (2nd pass) 15:57 16:27
176,3 166,6 0,0 FINISH - ETYEK - Korda Stúdió (3rd pass) 16:01 16:31

 

Zárási térképek:

Szurkolói pontok: