logo
blog single

1. szakasz (Karcag - Hajdúszoboszló, 166 km) 2024.05.08.

Rajt: 2024. május 8. (szerda) 12:50, Karcag, Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ

Befutó: 16:30, Hajdúszoboszló, Szent István Park

A 45. Tour de Hongrie mezőnye 2024. május 8-án a Nagykunság fővárosából, Karcagról indul útnak. A karaván a Tisza-tó és a Hortobágy érintésével érkezik meg Hajdúszoboszlóra, ahol három kört tesz meg egy csaknem húsz kilométeres körpályán. Az etapot három gyorsasági részhajrá színesíti. A verseny első sárga trikója szinte garantáltan egy sprinterhez kerül.

Karcag tíz alkalommal is vendégül láthatta már a Magyar Körversenyt – legutóbb 2022-ben, amikor a második szakasz rajtolhatott Jász-Nagykun-Szolnok vármegye legnagyobb területű városából. A verseny legújabb kori történetében kétszer befutó házigazdája is volt Karcag: 2015-ben a német Manuel Porzner, 2016-ban a litván Gediminas Kaupas győzött itt. 

A fürdők városa, Hajdúszoboszló is visszatérő vendég a Tour de Hongrie történetében, idén pedig kiemelt szereplője az eseménynek. Az első szakasz befutója mellett május 7-én itt kerül sor a csapatbemutatóra is, melynek során a nézők első kézből ismerkedhetnek meg a résztvevőkkel. 2018 óta immár ötödik alkalommal zárul etap az ország egyik legnépszerűbb üdülővárosában – az eddigi győztesek névsora: Andrij Bratascsuk (2018), Alois Kankovsky (2019), Jakub Mareczko (2020) és Fabio Jakobsen (2022).

Részletes útvonal (Google Maps): ITT

Részletes útvonal (GPX): ITT

Település-áthaladás:

STAGE 1 KARCAG - HAJDÚSZOBOSZLÓ (166,1km / 340 m)  Sponsor    
08 May 2024 Wednesday   Caravan km/h  
FULL KM RACE KM KM to FINISH TOWN   46  
      JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE      
0,0 -3,7   KARCAG - SÁMÁNDOB 11:50 12:50  
3,7 0 166,1 START - KARCAG END 12:06 12:56  
17,2 13,5 152,6 KUNMADARAS 12:23 13:13  
28,3 24,6 141,5 TISZASZENTIMRE 12:38 13:28  
36,6 32,9 133,2 TISZASZŐLŐS 12:48 13:38  
43,9 40,2 125,9 TISZAFÜRED 12:58 13:48  
45,2 41,5 124,6 SPR 1 - TISZAFÜRED - HÚSZÖLES ÚT 13:00 13:50  
68,0 64,3 101,8 HAJDÚ-BIHAR VÁRMEGYE 13:39 14:19  
80,7 77,0 89,1 HORTOBÁGY 13:56 14:36  
98,6 94,9 71,2 NAGYHEGYES 14:19 14:59  
108,3 104,6 61,5 HAJDÚSZOBOSZLÓ - north 14:42 15:12  
112,5 108,8 57,3 HAJDÚSZOBOSZLÓ - Szent István park - FINISH LINE (1st pass) 14:47 15:17 LAP 1
130,6 126,9 39,2 HAJDÚSZOBOSZLÓ - east (1st pass)  - 15:41
131,6 127,9 38,2 SPR 2 - HAJDÚSZOBOSZLÓ Lap 1 - FINISH LINE  (2nd pass)  - 15:42
149,7 146,0 20,1 HAJDÚSZOBOSZLÓ - east (2nd pass)   - 16:06 LAP 2
150,7 147,0 19,1 SPR 3 - HAJDÚSZOBOSZLÓ Lap 2 - FINISH LINE (3rd pass)  - 16:07
168,8 165,1 1,0 HAJDÚSZOBOSZLÓ - east (3rd pass)   - 16:31 LAP 3
169,8 166,1 0,0 FINISH - lap 3 - HAJDÚSZOBOSZLÓ - Szent István park (4th pass)  - 16:32

Zárási térképek: